A gyökerek

Indiában születtem, bráhmana, vagyis papi kasztban. Az asztrológia, sorselemzés ősi tudománya a mi kultúránkban apáról fiúra száll. Családunkban az utolsó 7-8 generációban mindenki jövendőmondással foglalkozott. A technika öntudatlan tanulásán nőttem fel. De mindent megtettem annak érdekében, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznom. Fiatal értelmiségi barátaimmal azt mondtuk, hogy India gazdasága azért olyan elmaradott, mert a nép mindenféle babonával foglalkozik. Meg akartuk váltani a világot… Színházi ember vagyok, színész voltam otthon. Játszottam Maedeában, Shakespeare-ekben, klasszikus indiai darabokban, Rámajánában. Báboztunk is, és tagozatunk Európába készült. Egyik költő barátom azt mondta, hogy két hét múlva megyek én is. Nem hittem neki. Két hét múlva Európában voltam, a főszereplő ugyanis nem tudott elutazni egy véletlen folytán. Én voltam az egyetlen, aki érdeklődő ember lévén mindig ott ültem a próbákon, így én mehettem helyette. Színésznek készültem, utáltam a bábukat, de tudtam, hogy mindig járnak velük külföldre, utazgatni lehet…Tudtam, hogy a világ nyugati felén magas színvonalú a bábművészet. Egy stockholmi ösztöndíj után Budapestre kerültem. Hosszú ideig a Bábszínházban dolgoztam. Soha nem akartam főállású sorselemző lenni, pláne itt Magyarországon. De ez titokban mindig működött, az emberek keresték. Aztán alakult az élet, sodort a sors, rákényszerített arra, hogy ezt csináljam, s akkor ezt csinálni kell. És hála a Jóistennek, próbálom ezt minél tágabban értelmezni, nem szűkítem le a klasszikus jóslás szintjére.

A klasszikus jóslásról

 Valahol minden vallás elfajult abban a kérdésben, hogy a sorsunk előre meg van írva. Az emberek is hajlamosak hinni ebben, mert akkor nem az én felelősségem, én nem tehetek róla, mert a sorsom így akarta, és nem vívom meg a párbajaimat, nem csinálom meg a küzdelmeimet. Saját életfilozófiámból és tapasztalataimból fakadóan tudom, érzem, sőt biztos vagyok benne, hogy a mi sorsunk nem előre meghatározott dolog.